Brit hírszerzés: Prigozsin halála pótolhatatlan veszteség a Wagnernek
Ma is kiadta szokásos, napi ukrajnai háborús hírszerzési jelentését a brit védelmi minisztérium. Ezúttal a Wagner-vezér haláláról értekeznek.
Ma is kiadta szokásos, napi ukrajnai háborús hírszerzési jelentését a brit védelmi minisztérium. Ezúttal a Wagner-vezér haláláról értekeznek.
Csütörtök reggel arról számoltak be ukrán források, hogy legalább két Kamov Ka-52 „Alligator” helikoptert is megsemmisítettek. Az orosz források ebből egyet elismertek, így ez a 41. lelőtt ilyen forgószárnyas repülőgép.
Közzétette friss háborús térképét az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma az ukrán ellentámadás főbb műveleti irányairól, a felszabadítási küzdelmek által aktívan érintett területekről.
Ma is kiadta szokásos, napi hírszerzési jelentését a brit védelmi minisztérium. Ezúttal a Roszgvargyija felfegyverzéséről értekeznek.
Ma is kiadta szokásos, napi hírszerzési jelentését a brit védelmi minisztérium. Ismét letaglózó képet festenek az orosz haderő frontvonalbeli képességeiről.
Oroszország „lényegében szinte teljesen” lemondott arról, hogy megnyerje katonai értelemben az ukrajnai háborút – idézi Christopher Steele volt brit hírszerzési vezetőt a Sky News.
Ma is közzétette szokásos, ukrajnai háborús értékelését a brit védelmi minisztérium. A napi jelentés most az ukrán gabonakikötők elleni támadásokról szól.
Nyilvános beszédben szólította fel a háború miatt Vlagyimir Putyinból kiábrándult orosz állampolgárokat az MI6 vezetője arra, hogy kémkedjenek Nagy-Britanniának – írja a Sky News.
A brit védelmi minisztérium ma is közzétette a napi jelentését, amelyben az orosz haditengerészettel foglalkozott.
Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma hétfőn is kiadta szokásos, napi jelentését az orosz-ukrán háborúról. A jelentés az orosz egészségügyi nehézségekről számolt be.
Kiadta legfrissebb hírszerzési jelentését a brit védelmi minisztérium. A közlemény szerint Moszkva már Oroszország krízisterületeiről is csapatokat mozgatott át az ukrán frontra, ezzel gyengítve az ország több régiójának védelmét. A minisztérium szerint ez az ország stratégiai céljainak megváltoztatását jelentheti.
Ma is kiadta szokásos, napi hírszerzési jelentését az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma. Ezúttal az orosz hadvezetés elleni esetleges hatósági intézkedésekről írtak, melyet a Wagner-lázadás válthatott ki.
Ma is kiadta napi hírszerzési jelentését a brit védelmi minisztérium. London mai jelentése kifejezetten rövid lett, a Krasznohorivka körüli harcokkal foglalkoznak és egy betűt sem írnak az oroszországi viszonyokat alaposan felkavaró Wagner-lázadás utóéletéről.
Kiadta szombati jelentését a brit hírszerzés, amely szerint Voronyezsben komoly erőket mozgósított a Wagner zsoldoscsoport, amely elindult Moszkva felé. A titkosszolgálati értékelés szerint azon múlik az oroszországi lázadás sikere, hogy a fegyveres erőktől hányan állnak át Jevgenyij Prigozsin egységeihez.
Oroszország kamikaze-dróntámadásaival foglalkozik a brit védelmi minisztérium hétfő reggel publikált hírszerzési jelentése.
Ma is kiadta napi hírszerzési jelentését a brit védelmi minisztérium. Elsősorban azzal foglalkoznak, hogy úgy látják, Oroszország erőit teljesen leköti most, hogy az ukrán haderő műveleteire reagáljanak.
Ma is közzétette a napi jelentését a brit védelmi minisztérium, amelyben ezúttal az orosz tengeri hajózás egy sajátos motívumára világított rá.
Ma is kiadta szokásos, napi hírszerzési jelentését a brit védelmi minisztérium. Ezúttal az orosz haderőből dezertáló katonákkal foglalkoznak.
Ma is kiadta szokásos, napi ukrajnai háborús jelentését a brit hírszerzés. Ezúttal az orosz határterületeket ért támadással foglalkoznak.
A brit védelmi minisztérium hírszerzési osztálya napi szinten publikál elemzéseket, jelentéseket az ukrajnai háborúról: ezekben az írásokban sokszor azt próbálják megállapítani, hogy milyen haditervek mentén próbál az orosz haderő katonai műveleteket végezni Ukrajna területén belül, illetve gyakran értekeznek az orosz haderő általános állapotáról is, jellemzően igencsak szkeptikus hangnemben. Nemrég érdekes dokumentumot publikált a szervezet, melyben több fontos kérdésre is választ adnak a módszertanukkal kapcsolatosan.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
Joe Biden visszalépését követően.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.